Húsvéti pofon party Sopronba
A Fertőszentmiklósi Simon Gym és a Növényi Sportakadémia SE sportolói mérhették össze tudásukat április 4.-én a soproni edzőteremen, „a Nyuszi Kupa „elnevezésű edzőmérkőzés sorozat egyik állomásán. A rendezvény célja, bevezetni a kezdő sportolókat a ring világába, illetve mérkőzési lehetőséget biztosítani a már gyakorlottabb sportolóknak is. Ezen a hétvégén tizenhárom edzőmérkőzést lebonyolítására került sor.
A Simon Gym FSE versenyzői jó hangulatban érkeztek meg a terembe. A megnyitó után a nyitó mérkőzést Takács Péter vívta kiegyensúlyozott küzdelembe Pepe nagyon szépen helyt állt. A következő mérkőzést Simon Csongor rutinosan irányította, jó technikai tudásról adott bizonyságot, magabiztosan küzdött. A ringben Kiss Dominik következett, aki eddigi legjobb mérkőzését vívta, messze felülmúlva az edzések gyakorló küzdelmeit. A felnőttek közt Gyurika Csongor kemény küzdelmet vívott ellenfelével, a nehézsúlyú adok, kapok közt, ellenfele egy bal horogtól megsérült ezért a küzdelem idő előtt véget ért. A folytatásba Kaufmann Mátyás lépett a kötelek közé, aki a harmadik menet végén elfáradva, megérdemelve vette át az oklevelét. A versenyzők közül Biacsics Norbert lépett utoljára a ringbe. Magabiztosan, technikásan végig irányította a mérkőzést, ami jó felkészülést jelentett neki a Fertőszentmiklóson Pünkösdkor megrendezésre kerülő K-1 gálára.
A rendezvényen sportszerű küzdelmek voltak, jó megmérettetés volt ez a kezdőknek és a versenyzőknek egyaránt. A szünetben birkózó mérkőzéseket és önvédelmi bemutatót láthattunk. Köszönjük a lehetőséget, gratulálunk a részvevőknek, köszönjük Simon Gym FSE csapattagoknak a helyszíni segítségét és a szurkolást.